Toy Boy - Selyemfiú a pácban (Spread)

Nikki (Ashton Kutcher) nem dzsigoló. Egyszerűen imád hódítani, odavan a szép nőkért, és soha nem hagyna ki egyetlen alkalmat sem... Sármját általában arra használja, hogy Los Angeles leggazdagabb nőinek ágyában kössön ki, ingyen lakáshoz, remek ajándékokhoz és vip helyekhez jutva. Persze a nők is profitálnak: mellette gyönyörűnek és fiatalnak érezhetik magukat. Nikki tökéletes gépezetébe mégis porszem kerül: hiába élhet egy híres és gazdag jogásszal (Anne Heche), szerelmes lesz egy egyszerű pincérlányba... Heather persze nevet Nikki látszatvilágán, nem is veszi komolyan az egyre szerelmesebb férfi közeledését, neki pedig választania kell. Az igaz szerelem vagy a pénz fontosabb-e számára?

 Gondolatok a filmről

     A minilaptopok beleférnek a táskádba, elviheted őket az egyetemre, jegyzetelhetsz rajtuk, kevés helyet foglalnak és megannyi más előnyük van. Én nemes egyszerűséggel néha felteszem az enyémet a mikró tetejére és nézek valami filmet rajta, amíg pucolom a zöldséget a levesbe, vagy a krumplit a főzelékbe. Így találtam erre a filmre is: kellett valami a zöldségpucoláshoz, hogy elterelje kicsit a figyelmem.

Ashton Kutcher neve általában garancia arra, hogy sokat fogok nevetni, mindeközben drukkolhatok és izgulhatok valamilyen szerelmi szál beteljesedéséért, továbbá lesz egy-két olyan jelenet, ahol megcsodálható a jól kidolgozott, izmos felsőteste, és hát humor, humor, humor. Könnyed, erőlködés nélküli szórakoztatás valakitől, aki kisfiúsan jóképű még a harmincas éveiben is, és ahogy a népmesékben mondanák: a napra lehet nézni, de rá nem.: )

Ez a film meghazudtolta a várakozásaimat, mert
nem volt könnyed, nem volt humoros, kevés híján nem volt miért drukkolni, egyedül az izmos felsőtest látványa, ami megmaradt.

„Los Angeles, Kalifornia. Minden szívtipró itt futkos az álmai után. Havonta harmincezren érkeznek meg a városba. Harmincezer alfahím és nőstény, a kis pereputtyukkal együtt, ragyogó tekintettel, álmokkal eltelve. Mikor idejöttem, nekem is volt egy álmom: könnyű életről álmodtam. Abból akartam meggazdagodni, hogy heverészek és fotóznak. A hegyen akartam lakni, fülsiketítő sárga sportkocsival járni és 180 magas 40 kilós lányokat döngetni. Ami azt illeti, a nagyja be is jött.”

Los Angeles nem olyan fényes hely, mint ahogyan azt a moziban megcsodálhatjuk. Ott is vannak szegény emberek, akik nélkülöznek, akik nem a hegyen laknak, és az álmuk, amiért odaérkeztek talán sohasem teljesedik be. Nikki szeretett volna gazdag lenni, modellkedni, a hegyen élni, és kiszívni az élet velejét, ám mindez csak látszólag, fonák módon valósult meg számára. Imádja a szép nőket, tudja is, hogyan kell bánni velük, mikor mit kell tenni, vagy mondani, hogy a kívánt hatást érje el, ám ő nem elégszik meg a céltalan tobzódással: célzottan a gazdag, egyedülálló, lelkivilágukban kissé elmagányosodott nőket részesíti a kegyeiben. Mindent elkövet, hogy behálózza őket, s így nyerjen egy szuper helyet, ahol élhet, és megannyi más lehetőséget, amit a pénz kínál. Cserébe ezek a nők kivirulnak, mert megnöveli az önbizalmukat, hogy egy ilyen jóképű és náluk jóval fiatalabb fiú oldalán mutatkoznak, úgy érzik, még van dobásuk az életben, még ők is kellenek valakinek.

Azt hinnénk, egy ilyen viszonyban senki sem sérül, mindenki megkapja, amit elvár és akar ettől a felállástól. Persze ez mégsem egészen így van. Nikki a nők gyenge pontjaival játszik, miközben fogalma sincs arról neki mi a gyenge pontja, hol van az a hely, ahol a leginkább sebezhető.

Egy napon találkozik a helyre kis pincérnővel, akinek nem kell a szomszédba mennie néhány keresetlen mondatért, s Nikki látszatvilága, és a páncél, amibe elcsomagolta magát az érzéseivel együtt összetörik. A lány személyében tulajdonképpen saját magával kell szembesülnie, valamint az életvitellel, amit folytat. Heather tükröt tart elé, s csak útközben derül ki, hogy jó-e belenézni ebbe a tükörbe.

„Te is egyre öregebb leszel, és egyre csúnyább, csak azért vagy vonzó, mert helyes vagy, de nem vagy humoros, és nem vagy okos se, remélem te is belátod. Ez csupán 15 centi. Csak egy helyes arc vagy, de te is szenvedni fogsz, mint mások.”

Önmagában ez a film nem volt humoros, pedig lehetett volna, és bár beletettek sok szexuális elemet, hogy alátámasszák ezt a világot, amiről mesélni akartak nekünk, mégsem volt olyan átütő ez sem. A szerelmi szál is gyengécske volt, nehéz volt követni a motivációkat, pedig ezen keresztül be lehetett volna mutatni egy kis karakterfejlődést. Megtudhattuk volna, miért jött LA-be Nikki, miért, vagy hogyan kötött ki ennél a különös „foglalkozásnál”, és végigkövethettük volna, ahogy fokról, fokra megváltozik valamiért, valakiért, ami értékesebb, mint a pénz.

Nem így történt, pedig a színészek jók és Ashton is bebizonyította már, hogy nem csupán a szépfiú szerepében képes tetszelegni, vagy ott van Anne Heche, aki szintén nem kezdő hollywood-i díva. Nikki és Harry barátságából pedig nem látunk egyebet, mint a civódásaikat, pedig a Gossip Girl-ből már jól ismert Sebastian Stan jó karakterszínész, több bizalmat kellett volna szavazni neki.

Ami a film végét illeti, nos, aki a sablonos happy end-ben reménykedik, hogy akkor legalább a megfáradt kis lelke kapjon egy adag boldogsághormont, az csalódni fog. A vége nem sablonos, talán ez az egy ütőpontja van a filmnek, és ez az egy momentum, ami feljavítja az összes többi botladozást, akadozást és unalmat. A végét tovább lehet gondolni és még valami értelmet is összerakhatunk magunknak, így nem érezzük úgy, hogy elvesztegettünk másfél órát az életünkből. Mindenben lehet valami jót is találni, csak jó helyen kell keresni.

„Tudod mért van a los angelesi reptéren külön szinten az érkezés és az indulás? Hogy a harmincezer szívtipró, aki havonta érkezik, ne lássa azt a harmincezret, aki összetört szívvel távozik innen. Mindig is tudtam, hogy ebben a városban fogok kikötni.”