2013. június 7., péntek

Egy cipőben (In her shoes)

Füleld le, miről szól

Maggie nem sok sikert ért el az életben: partikra jár, váltogatja munkahelyeit, egyetlen értékének a férfiakra gyakorolt vonzerejét tartja. Egyébként se pénze, se otthona, barátoknál, rokonoknál száll meg, míg azok rá nem unnak. Testvére, Rose mindenben az ellentéte: egyetemet végzett, menő jogi cégnél dolgozik, és szinte minden idejét a munkája köti le. Emellett folytonosan a testsúlyával küzd, és kellő önbizalom híján a társasági és szerelmi élete is a nullához közelít. Egy veszekedést követően a nővérek felkeresik rég nem látott nagyanyjukat. A találkozás mindannyiuk életében döntő változást hoz (port.hu).

Gondolatok a filmről

Szeretem, amikor bizonyos sztereotípiák visszafelé sülnek el, még pedig jó értelemben. Néha beülünk egy lélekbemászó marcangolós mozifilm elé, mert éppen ahhoz van kedvünk, vagy, talán mert ettől intellektuálisabbnak érezhetjük magunkat. S aztán kisül, hogy az egész nem akkora durranás. Máskor meg, valami habkönnyű limonádéra vágyunk, ahol eljön a herceg fehér lovon, felnyalábolja a hősnőt és ellovagolnak a naplementébe. Ám ehelyett, kapunk valami igazán komolyat, mondanivalót, útravalót, ami megérint bennünket, s miközben a film után a kávénkat kavargatjuk, még mindig azon merengünk mit láttunk. Velem is ez történt most.

2013. február 9., szombat

Volt egyszer egy dal


Füleld le, miről szól

A klasszikus Hamupipőke-történet egy zenés feldolgozásban születik újjá! Katie (Lucy Hale) énekesnő szeretne lenni, ám gonosz mostohaanyja (Missi Pyle) és mostohanővére (Megan Park) lépten-nyomon akadályozzák. Amikor aztán Katie csodálatos hangjával a mostohatestvére arat diadalt, és a híres producer fia, Luke (Freddie Stroma) tévedésből Beverlybe szeret bele, Katie-nek meg kell tanulnia kiállni az álmaiért, hogy kiderülhessen: ő az igazi!

Gondolatok a filmről

Úgy látszik, amikor elkap az orrfolyás és a nyomott fejfájás, akkor ágyban párnák közt pihegve az igazi mellett a filmláz is rám tör. Most is sikerült találnom egyet, ami feldobta a hangulatomat.
Az igazi filmszakértők biztos fanyalognának ezen a bejegyzésen, mert szerintük ez az alkotás tele van a szokásos amerikai klisékkel és elcsépelt fordulatokkal. Ráncolnák az orrukat és fintorognának, hogy „Ugyan kérlek!”. No de őket most megkérem, hogy hunyjanak szemet a bejegyzésem fölött, igyanak egy csésze earl grey teát és lélegezzenek, mert valakinek olykor a célja csupán annyi, hogy jól szórakozzon.

2012. november 30., péntek

Lacazfogás Jemenben (Salmon Fishing in the Yemen)



A boldogtalan Fred Jones (Ewan McGregor), a halászat-specialista egy nap különleges, vagy talán inkább nevetséges projekt vezetésére kap felkérést, Jemenben száraz, kiapadt folyómedreiben kell meghonosítania a lazachalászatot. Az ötlet mögött egy jemeni sejk (Amr Waked) áll, aki egyben egy skóciai sportbirodalom tulajdonosa. A sejk abban hisz, hogy ha a pecázást meghonosítja saját országában is, akkor elősegíti a békét és a spirituális felemelkedés a gyilkos indulatok uralta országban. A filmből választ kaphatunk arra a kínzó kérdésre is, hogyan függ össze a műlegyes horgászat komoly politikai lépésekkel, láthatunk nem várt hősiességet és későn érő szerelmet, valamint talán bebizonyosodik, hogy a lehetetlen is lehetséges. (port.hu)

A film és én

Köhögéssel küszködve nyomom az ágyat, vagyis nem vagyok legyengülve, de a pihenés mindenképpen jót tesz. Ilyenkor az ember lehetőségei önnön szórakoztatására módfelett korlátozottak. Kutakodni kezdtem tehát, valami filmes csemege után, és végül ez lett belőle: horgászni mentem Jemenbe.

Gondolatok a filmről

Általában, ha a brit filmesek hozzákezdenek egy témához, abból legtöbbször valami jó szokott kisülni. Megfigyeltem már, hogy az igényes filmek esetében minden mozzanat kidolgozott. A nyitóképek finom rezdülése, a hangulatfestő zene, a helyszínek és a tárgyak elrendezése, mind-mind összejátszik, szinte kedvünk lenne belenyúlni a képbe és ujjainkkal érinteni ezeket a dolgokat. Egy szempillantásnyi idő alatt ott találjuk magunkat egy ismeretlen világ közepében.

2012. szeptember 9., vasárnap

Mindenütt nő (Sweet Home Alabama)

Melanie Carmichael (Reese Witherspoon) New York egyik legmenőbb fiatal divattervezője, gyönyörű és bájos, ráadásul most kérte meg a kezét a város legkívánatosabb agglegénye, Andrew Hennings (Patrick Dempsey), aki nemcsak vonzó, hanem nagyon gazdag is. Melanie mégis a vőlegénye nélkül utazik haza, hogy falusi szüleivel közölje a jó hírt és ami még fontosabb, vőlegénye megérkezése előtt, a férjétől, Jake Perrytől (Josh Lucas) is el szeretne válni. Ugyanis még azelőtt, hogy nekivágott a fényes nagyvárosnak, hozzáment első szerelméhez, egy borostás, neveletlen, sörvedelő sráchoz. (port.hu)


Gondolatok a filmről

Ha már a tv-ben nem akad normális néznivaló, legalább az interneten lehet ötletek után kutatni. Szuper hogy vannak filmes adatbázisok, ahol lehet keresgélni a hangulatunknak megfelelő filmeket. Nos, az én választásom tegnap erre a gyöngyszemre esett. Szinte nem is értem, miért nem láttam eddig ezt a filmet, Reese Witherspoon az egyik kedvenc színésznőm.

2012. szeptember 7., péntek

Szerencsecsillag (The Lucky One)



Logan Thibault (Zac Efron) miután leszerel a tengerészgyalogságtól elindul megkeresni azt az ismeretlen lányt, akinek fényképét a háború során találta: azóta hisz benne, hogy ez a kép védte meg őt Irakban a rá leselkedő haláltól. Mikor rátalál a gyerekét egyedül nevelő fiatal nőre (Taylor Schilling), képtelen elárulni, hogy miért is érkezett. Munkát vállal a családnál, és a kezdeti bizalmatlanság ellenére egyre közelebb kerül Beth-hez. De az egykori katonát nyomasztja a titok, amit magával hozott, és ami talán közéjük állhat. (Port.hu)

Gondolatok a filmről

Régen volt időm leülni és végignézni egy filmet. Manapság jobbára sorozatokat néztem kikapcsolódásnak, vagy olvastam, de ma úgy éreztem el kell menekülnöm a saját fejemből egy időre, így hát felütöttem az internetet egy kis romantikus csemegét keresgélve.
Szerintem nekünk, nőknek a romantikus film olyan, mint a csokoládé, vagy a férfiaknak a focimeccs, esetleg a távkapcsoló nyomkodása. A stressz hipp-hopp elillan, a ráncaink kisimulnak, ahogy beleképzeljük magunkat a szereplők kalandos életébe, szövevényes ügyeibe, s közben olyan helyeken bolyongunk, ahová talán soha sem jutunk majd el.
Valami megfogott engem a film plakátjában, így hát megkukkantottam az ajánlót is. Még soha nem hallottam Zac Efron eredeti hangját, de bebúgta magát a szívembe, szóval nem tehettem egyebet, meg kellett tudnom, miről szól ez a film.

2012. június 25., hétfő

Kémes Hármas (This Means War)


"A gyerekkori barátságoknál csak egy valami erősebb. A szerelem. A tökéletesen kiképzett titkos ügynökök kötelességtudatát csak egy valami írhatja felül: a barátság. Vagy a szerelem. Két régi jó cimbora (Tom Hardy és Chris Pine) megzavarhatatlannak tűnő kapcsolatát alaposan összezavarja, hogy mindketten fülig beleesnek egy csajba (Reese Witherspoon). Máskor a versengés ritkán fajul tovább néhány pofonnál: ám ebben a speciális esetben fel kell készülnünk valami egyébre: a vetélkedő szerelmesek ugyanis nemcsak igen jól ismerik egymást, de a világ legveszélyesebb, legtitkosabb szervezetének jól kiképzett, nagyon titkos ügynökei is.
A szerelmi torzsalkodást így aztán fegyverdörgés kíséri, a nőt akarják mindenáron. A küldetés nem lehetetlen. Csak romokban hever utána New York." (port.hu)

Gondolatok a filmről

Mostanában leginkább az olvasással, valamint sorozatnézéssel voltam elfoglalva. Ma délután – miután sikeresen eltűntettem egy óriás méretű hamburgert – egy kis pihenésre vágytam, mellé pedig valami jó filmre, ami elszórakoztat ebben a melegben.
Néhány hete már kiszemeltem magamnak ezt a kémszerelmi történetet, mert az ajánló igen csak viccesre és akciódúsra sikeredett, továbbá nagyon bírom Reese Witherspoont, így hát üsse kő, megnyomtam a play gombot.

2012. május 7., hétfő

Filmek, amiket várok #1


A napokban nem igazán néztem semmilyen filmet, mert nem volt időm, és inkább olvasgattam a könyvfesztiválon levadászott könyveim egyikét: Benedek Szabolcs – A Vérgróf, amiről majd a következő bejegyzésem fog szólni a könyves blogomon.
Mindenesetre nézelődtem, hogy milyen filmekkel kecsegtetnek a mozik a az elkövetkező időszakban, és bizony találtam kedvemre valót.