Egy cipőben (In her shoes)

Füleld le, miről szól

Maggie nem sok sikert ért el az életben: partikra jár, váltogatja munkahelyeit, egyetlen értékének a férfiakra gyakorolt vonzerejét tartja. Egyébként se pénze, se otthona, barátoknál, rokonoknál száll meg, míg azok rá nem unnak. Testvére, Rose mindenben az ellentéte: egyetemet végzett, menő jogi cégnél dolgozik, és szinte minden idejét a munkája köti le. Emellett folytonosan a testsúlyával küzd, és kellő önbizalom híján a társasági és szerelmi élete is a nullához közelít. Egy veszekedést követően a nővérek felkeresik rég nem látott nagyanyjukat. A találkozás mindannyiuk életében döntő változást hoz (port.hu).

Gondolatok a filmről

Szeretem, amikor bizonyos sztereotípiák visszafelé sülnek el, még pedig jó értelemben. Néha beülünk egy lélekbemászó marcangolós mozifilm elé, mert éppen ahhoz van kedvünk, vagy, talán mert ettől intellektuálisabbnak érezhetjük magunkat. S aztán kisül, hogy az egész nem akkora durranás. Máskor meg, valami habkönnyű limonádéra vágyunk, ahol eljön a herceg fehér lovon, felnyalábolja a hősnőt és ellovagolnak a naplementébe. Ám ehelyett, kapunk valami igazán komolyat, mondanivalót, útravalót, ami megérint bennünket, s miközben a film után a kávénkat kavargatjuk, még mindig azon merengünk mit láttunk. Velem is ez történt most.

Cameron Diaz neve szinte garancia arra, hogy sokat fogok nevetni, és miután felkelek a fotelből, szebbnek látom majd a világot (nem véletlen, hogy a Holiday a kedvenc filmjeim egyike). Most is nevettem, de azért ez a történet nem volt annyira habos-babos, könnyed, mint aminek a fülszöveg eladja. Lehet, hogy sokan meg sem nézik, csak legyintenek, hogy ’á nem kell nekem ilyen komolytalanság’. Tony Colette neve remélem bizakodásra késztet titeket is, de ha nem, akkor megpróbálom én.

Forrás

Adott egy testvérpár, akik még ha akarnák se különbözhetnének ennél jobban. Maggie (Cameron Diaz) gyönyörű, szőke hajú, hosszú combú, karcsú lány, akinek egyetlen mosolyától elalél minden férfi. Tudja is magáról, hogy milyen hatást gyakorol rájuk, s nem habozik ezt minél többször kihasználni. Ingyen italok, kósza pásztorórák, carpe diem életérzés. Az életében nincsen semmi stabilitás: nincs állandó lakhelye, képtelen egy állást huzamosabb ideig megtartani, abszolút üresfejű, buta libának tűnik, aki a környezetén élősködik.

Rose ezzel szemben céltudatos, egyetemet végzett, komoly nő. Rendes állása van, mondhatni a munkájának él, látástól vakulásig az irodában robotol, s már-már olyan szürkének tűnik, mint a kosztümök, amiket visel. Nem egy kimondott szépség, nincs önbizalma, a magánélete pedig kész katasztrófa. Mindennek tetejében még csélcsap húgát is neki kell istápolnia, minden probléma Rose vállára nehezedik.

Komoly konfliktus támad közöttük, amikor Maggie nem tud parancsolni az ösztöneinek, s olyan dolgot tesz és mond, amivel vérig sérti a testvérét, s akkora árkot ás köztük, amit nem lehet csak úgy betemetni. Hirtelen nem számíthatnak egymásra többé, ami azért elszomorító, mivel ők ketten voltak egymásnak a család.

Ugyanis a háttérben mindenféle lappangó, elnyomott, elfojtott titkok lebegnek, ki nem mondott, elhallgatott katasztrófák: egy távolba vesző nagymama (Shirley McLane), egy gyenge alárendelt apa, egy szurkálódó, távolságtartó mostoha, és a „bezzeg” mostohatestvér, valamint egy halott anya emlékképe.

S ahogy néztem, néztem ezt a két nőt, egyszer csak elkezdtek összesimulni és eltűnni a különbségek. Akármilyen konfliktusokkal terhelt évek állnak mögöttük, mégis felülír mindent egymás iránti szeretetük. Mindez nem varázsütésre történik, amolyan hollywood-i stílusban, hanem igazán átérezzük mennyire problémás az egyik, vagy a másik, ők is tudják ezt magukról, mégis ezzel együtt és ezen felül jó testvérek, legjobb barátnők, és ezt a köteléket semmilyen őrültség nem írhatja felül.

Forrás

S valóban igaz a mondás, hogy ha egy családban valamelyik fél elkezd változni, az a többiekre is kihat. Maggie felkeresi soha nem látott nagymamáját, s bár először azt tervezi, hogy lenyúlja a pénzét, mégis marad, s elkezd regenerálódni, elkezdi összerakni az életét, és még barátokat is talál. Nagyon mókás és üdítő élmény volt az öregotthon lakóival találkozni, látni, hogy két egymástól ennyire távol eső generáció hogyan hat egymásra, s mennyi mindenben meg tudják változtatni – még ha csak kicsit is – a másik életét. Bírtam az öreglányokat, ahogy megmondják a frankót J

Maggie változik, és megmutatja nekünk, hogy bizony a kilónyi önbizalom és szépség mögött is lehetnek sérelmek, bizonytalanságok, gyengeségek, csak van, aki jobban tudja ezeket palástolni. Rose is szép lassan rátalál önmagára, s e változás közepette elkezdjük szépnek, értékesnek, pótolhatatlannak látni őt. A két testvér egyre jobban közeledik valami eredő középponthoz, s mindjárt jobban átlátjuk miért is, hogyan is testvérek ők. S közben szép lassan a múlt kirakós darabkái is a helyükre kerülnek.

Forrás

Shirley McLane szerintem lubickolt ebben a nagymama szerepben. Egyetlen fejbiccentéssel, oldalpillantással, vagy kézmozdulattal érzékeltetni tud nagy igazságokat, olyan könnyedén magára ölti ezt a szerepet, mint valami könnyű nyári ruhát. Szerintem sokan szeretnénk ilyen karakán nagymamát, aki egyszerre biztosítja számunkra az érzelmi biztonságot, ugyanakkor gatyába ráz minket, és nem hagyja, hogy belesüppedjünk az önsajnálatba. Nem oszt mindentudó tanácsokat, csak iránymutatást, és hagyja, hogy mi magunk bogozzuk ki a csomókat. Kevés embernek adatik meg ez, de legalább ha leülünk a képernyő elé, kicsit mi is megtapasztalhatjuk milyen érzés.

Most biztos úgy tűnik, mintha valami nagyon drámai izéről írnék, pedig nem. Pont annyi dráma van benne, amennyi kell, de azt mindig ellensúlyozza egy kis nevetés. Az egész életszagú, nagyon is valóságos, de mégsem fekszi meg a gyomrunkat, ugyanakkor ad egy kis gondolkodnivalót. A végkifejlet is megelégedéssel tölt el, nem cukormázas habcsók, de attól még lehet, hogy táncolni támad kedvünk :)

S végül, de nem utolsó sorban, jöjjön a számomra legszebb momentum a filmből, egy vers E. E. Cummingstól:

Kötődés

Magamban hordom a szívedet,

a szívemben hordom.

Mindig itt van velem.

Bárhová megyek, mindig kell nekem.

És akármit teszek, bármi lesz,

Te ott leszel kedvesem.

A sors nem riaszt,

mert Te vagy a sors nekem.

Nem kell világ ennél szebb,

mert Te vagy a világ, igen.

Íme a titkok titka,

mit senki se tud:

gyökere minden gyökérnek,

rügye minden rügynek,

egek feletti ég a fán,

mely maga az élet.

Mely magasabbra nő,

mit a lélek remélhet,

vagy elme megérthet,

mint az alá nem hulló csillagok csodája.

A szívemben őrizlek.

Ott őrizlek a szívemben.

A film Jennifer Weiner: Egy cipőben c. regénye nyomán készült.