Miután együtt töltik
egyetemi diplomaosztójuk napját - 1988. július 15-ét -, Emma Morley és Dexter
Mayhew között olyan barátság szövődik, amely élethosszig tart. Emma elvekkel és
ambíciókkal rendelkező lány, aki arról álmodozik, hogy jobb hellyé alakítja a
világot. Dexter tehetős sármőr, aki arról álmodozik, hogy a világ az ő
játszótere lesz.
Kapcsolatuk
kulcsfontosságú pillanatait a következő két évtized július 15-ei napjainak
bemutatásából ismerhetjük meg. Legyenek éppen együtt vagy külön, láthatjuk,
amint Dex és Em elfoglalja magát ügyes-bajos dolgaival; megismerjük baráti
viszonyaikat és különböző vitáikat, reményeiket és elszalasztott
lehetőségeiket, mosolyaikat és könnyeiket. Valahol az utazás során a két
embernek rá kell jönnie, hogy amit annyi ideig kerestek, és amire olyan régóta
vágynak, valójában végig az orruk előtt volt. Amint kiderül számukra, hogy
egészen pontosan mit is jelentett az a bizonyos 1988-as nap, megismerik a
szerelem és az élet valódi természetét.
Gondolatok a filmről
Már
megint nem kanapéra kuporodós, plédbe burkolózós, csokimajszolós két órára
kerestem filmet, hanem főzőcskézés közben szerettem volna a csendet megtörni
valami mással, mint Rihanna vinnyogása a rádióból. Ezt a gyöngyszemet találtam,
és nem mondhatnám, hogy csak a hagyma csípte a szememet, miközben néztem.
Eme
remekbe szabott film alapjául ismételten egy regény szolgált (David Nicholls –
Egy nap). Töredelmesen be kell vallanom, hogy még nem olvastam a történetet. A
könyvfesztiválon szemeztem a regénnyel, olyan hívogató, csinos ám egyszerű
borítója van, integetett felém: vegyél
meg, vegyél meg! Talán megéreztem valamit tudat alatt, talán még nem voltam
rá kész, hogy belemélyedjek. Erre tessék, két napra rá mégis csak
megkukkantottam a filmet. Nem bántam meg, és bár alakult, ahogy alakult, el
fogom olvasni a regényt is.
Szerelmi
történet annyi van, és olyan sokféleképpen elmesélve, hogy kész csoda, hogy az
emberiség még nem unt rá ezekre a történetekre. Bár hogy is lehetne megunni
őket, mikor mindenki ezt kutatja, éli át, vagy már éppen túl is van rajta.
Mozgatórugója és hátulütője ez mindennek. Ha szerelmesek vagyunk, azért nézünk
és olvasunk ilyen történeteket, ha pedig nem, akkor azért.
Ez a
mostani történet, közel húsz évet ölel fel, és attól különleges, hogy nem a
szokványos kronológiai sorrendet követi, és nem éppen homályos visszatekintésekből,
vagy ide-oda ugráló idősíkokból ismerjük meg Emma és Dexter különös
kapcsolatát. Itt egy kulcsfontosságú nap van: július 15, Szent Swithin napja.
Évről-évre bepillantást nyerhetünk hol is tartanak ők ketten a kapcsolatukban,
mióta megismerték egymást ezen a nevezetes napon. Két teljesen különböző
karakter, homlokegyenest ellentétes értékekkel és családi háttérrel, és mégis
van valami megfoghatatlan izzás körülöttük, valami titkos érzék, amit mindenki
érez és lát, ha rájuk néz, de ők valamiért nem, vagy nem akarják ezt felfogni.
Dexter
gazdag, kissé elkényeztetett, rendkívül önpusztító életet él, nem találja
önmagát, szeretne valami jelet hagyni a világban, egyensúlyba kerülni az
elemekkel, de ez valahogy mégsem sikerül neki. Emma ott van karnyújtásnyira
tőle, akár egy ékszer, egy kincs, felruházva minden olyan jó tulajdonsággal,
ami Dexterből hiányzik, és amire éppen szüksége van, mégsem ismeri fel, hogy
éppen erre, rá, Emmára van szüksége.
Emma
tehetséges, életigenlő, józan ember, jó nagy adag pozitív kisugárzással, és még
annál kis kisebb, miniatűr önbizalommal, ami megnehezíti számára, hogy meglássa
magában a lehetőségeket. Dexter látja benne a rejtett potenciált, a nőt, akivé
Emma válhatna, de nem elég erős hozzá, hogy támogassa Emmát a kibontakozásban,
túlságosan lefoglalja őt saját zűrös élete.
Mindazonáltal
érdekes a barátságuk, és nőként nagyon könnyű azonosulni Emmával, átélni ezt a
kötődést, hogy valaki így vonz minket, mint a mágnes, ráadásul olyan helyes,
jóképű, hogy egy szavunk sem lehet, miközben mi olyan végtelenül
szerencsétlennek, és szürkének érezzük magunkat, így szinte elfogadjuk, hogy
nincs hozzá jogunk, hogy egy ilyen férfit kifogjunk magunknak.
Anne
Hathaway nagy kedvencem, mert érzékenyen és kifinomultan hozza ezeket az
önmagukkal, küszködő, kissé szerencsétlen karaktereket. Továbbá adhatnak rá
bármilyen rusnya, ódivatú göncöt, rozzant szemüveget, kopott farmert, a
szépsége és természetessége akkor is átütő, és ezzel mindig fontos üzenetet
közvetít: a szépség nem a drága ruhákon, kiegészítőkön, sminken múlik, hanem a
belső kisugárzásból fakad.
Üdítő
élmény volt számomra Jim Sturgess játéka, mert végre nem egy sokszor elhasznált
szép arcú szívtipró, vagy éppen nagyágyú játszotta a megtévedt szoknyabolond
hősszerelmes szerepét. Ez frissítően hatott az egész filmre, bár kétségtelen,
hogy még igen sokáig elnézegettem volna őt, mert hát valljuk be, nem csak a
szívnek, a szemnek is kedvezett az alakítása. Anne-el pedig harmonikus párost
alkottak, megvolt köztük a kémia. Remélem még más szerepekben is viszontláthatjuk
ezt a fiatalembert.
Ez a
történet tehát nem a szokványos klisékkel halad, a szereplőknek meg kell
küzdeni a boldogságért, és miután megszerezték, szembesülniük kell azzal, hogy
mennyire törékeny, milyen nehéz azt megtartani. Életszagú, reális mégis
tüneményes történet, ami kiszakít minket rohanó életünkből, együtt nevethetünk,
bolondozhatunk, vagy éppen sírhatunk a szereplőkkel, ugyanakkor rávilágít arra,
hogy nem a miénk a végtelenség összes ideje. Minden napot úgy kellene
megélnünk, mintha az utolsó lenne, mert lehet, hogy az egyik majd tényleg az
lesz, s fontos, hogy akkor ne bánjunk semmit, ne legyenek olyan dolgok, amiket
elszalasztottunk, pedig számos esélyünk lett volna beteljesíteni őket.
És mert a zene is csodálatos:
rinyanya vinnyogása. Ez nagyon jó. Ki nem állhatom a hölgyeményt, bár az új Coldplay számban elmegy.
VálaszTörlésNem is hallottam erről a filmről, igaz nem is nekem való. Nem csípem a romantikus filmeket.
Ez nem egy átlagos romantikus film ám. EGyrészt könyvadaptáció, de hogy is mondjam spoiler nélkül, nos nem a cukormázas úszunk a boldogságban felhős hanem realista egy nagy bumm-al.
TörlésÚúúúúristen Rihanna egy Coldplay dalban? Christ Martin megőrült?:D
Ja képzeld el éppen most ment a rádióban. Tök jó ez a szám. Amúgy is csipem a Coldplay-t. Hallgasd meg.
VálaszTörlésnem rossz, de azért ez eléggé anti-coldplay szám :D lehet hogy hirtelen felindulásból végre útnak indítom a zenés blogomat is :D Egyelőre még csak a címe van meg: violinkey.blogspot.com
Törléshttp://www.youtube.com/watch?v=1G4isv_Fylg&ob=av2e Paradise na ez már igazi Chris Martin :))))
Törléshttp://www.youtube.com/watch?v=MjgQLEZ6vjY ez meg egy meglepi kedvcsináló, remélem majd fogsz olvasni ott is ^^
Ismerem az új coldplay albumot hála az SZJ giminek :DD
VálaszTörlésParadise igen jó főleg a klip.
Nincs hang a gépemen, majd otthon...
az SZJG tele van sok kedvencemmel :)
TörlésRendike hallgizd csak meg őket :):):)
Meghallgattam. Nem néztem utána de, tuti hogy ez brit banda. Mondjuk én bírom a brit rock zenét. Meg úgy egyáltalán Britanniát.
VálaszTörlésEzek után tényleg kivi vagyok miket ajánlasz a zenés blogodon.
Nekem sok újdonság volt az SZJ gimiben. Életemben nem hallottam még a Ramonesről, mondjuk ez talán nem is baj :)